Az agyag, mint egy egységes lepedő

Sokszor régi írások között böngészve találunk ma is érvényes, a hegyvidékünk talajadottságaira vonatkozó ismeretekre. Ilyen Cholnoky Viktor (1868-1912) ismeretterjesztő jellegű írása, amely a Táborhegy „katasztrófáját” okozó hármas talajrétegződésről, a csúszást okozó agyaglepedőről szól.Cholnoky Viktor (1868-1912)
A vár
Mondják, hogy nagy események előre vetik árnyékukat. Ha ez igaz, akkor a "nagy esemény" fogalma nem egyezik meg a "nagy szenzáció" fogalmával, mert tudvalevően a nagy szenzációk nem előre vetik az árnyékoltat, hanem, hogy úgy mondjam, utóárnyékot vonszolnak maguk után.
Ilyen utóárnyékot rebesgetnek mostan Budapesten, s a hír arról szól, hogy a Mátyás-templom megmozdult s kezd alácsúszni a Várhegy oldalán. Az olvasó eleve megnyugodhatik, a hírből egy szó sem igaz. Másfél éve tán, hogy Óbuda felett megindult a Táborhegy legfelső rétege s kezdett csúszni — most is csúszik — lefelé a Dunának s bizonyára nem is áll meg addig, amíg bele nem omlik.
A Táborhegy katasztrófáját tudvalévően a hármas rétegezettsége okozta. Ennek a hegynek a magva kő, erre simul rá egy réteg agyag, erre pedig televény föld, amely a hegy felszínét alkotja. A humuszon át az esővíz leszivárgott egész az agyagig, amely azonban vízálló létére felfogta, át nem eresztette, csak síkossá lett tőle s alkalmas csúszófelületté a legfelső réteg számára. Valami — kétségtelenül elemi eredetű — erő azután egyszer csak megingatta a televényt, amely erre megmozdult, elkezdett csúszni lefelé s csúszik ma is. A katasztrófa oka az volt, hogy a Táborhegy egyik rétegét agyag alkotja.
Álljunk meg ennél a szónál, hogy agyag.
Az agyagot a Természet a maga nagy háztartásában ugyanarra a célra használja, amire az ember: edénynek. A föld mélye tele van agyagrétegekkel, s ezek a rétegek fogják meg, vagy gyűjtik össze óriási horpadásaikban mindazt az eső- vagy hóvizet, amely a föld felszínéről enged leszivárogni a laza talaj, a lösz vagy a lyukacsos kövek, a dolomit, a többi mészkő, a láva, de még sűrűbb összetételű kőzetek is.
Ez a jótékony páncél, az agyag, amely tehát épp úgy védelmez meg bennünket az alattunk levő veszedelemtől, mint ahogy a levegő a földöntúli világ bombáitól, a meteoroktól, amelyeket porrá éget. Mondom, az agyag, mint egy egységes lepedő terül el Budának és Pestnek a talaja alatt. Csakhogy ez a lepedő éppenséggel nem sima. Víznemissza létére az agyag a mámorig menő szeszélyességgel bukdácsol a föld felszíne alatt. Néhol a hegyek tetejére mászik fel, mint a Táborhegyen is, másutt alásüllyed kietlen mélységekig s közben hullámosan, öblösen, rücskösen terjeng szanaszét. És nagy feladatot szab ezzel a kútfúrókra, akik kénytelenek mindenütt a futását keresni, mert míg a fúrójuk a rétegéig le nem ér, addig nem kapnak állandó vizet. Óriási agyag-fazekak a víztartó-edényei a föld mélyében.
A geológiai nevén kiscelli agyag az, amely a budai hegyvidéken bujdokol. De a Gellérthegy előtt egyszerre fejeset ugrik, s lemegy az irdatlan mélységig, úgy bújik el a Gellérthegy és a Vár alatt, s csak a Császárfürdőnél kezdi megint emelni a fejét. Hogy milyen mélyen járhat éppen Buda alatt, annak koronatanúi a budai hévforrások. Ezek a vizek olyan mély agyagkatlanból buzognak fel, amelyet már a középponti tűz melege tesz forróvá.
Buda felsőbb rétegei alatt így vakondokmunkát végezve az agyag, mint említettem, Óbuda táján ismét feljebb emelkedik, sőt Óbudán felszalad a hegyek tetejére is. Szóval az agyag, ez a mi földalatti jó barátunk, aki önkénytelen ellenségünkké lett a Táborhegyen, óvatos távolságban marad Magyarország földjének koronájától, a budai Várhegytől, s mint valami jótékony kobold, gyógyító erejű hévforrásokat fakaszt izzó katlana mélységes mélyéből.