Verhovina utca

Az idősebb korosztály előtt a Verhovina név láttán a szovjet tudomány és technika nászából született géperejű kerékpár képe dereng fel. Aki ismeri, annak felesleges bemutatni, aki viszont nem ismeri, annak számára szinte lehetetlen röviden összefoglalni a dicső szovjet másoló elme e szüleményét, a Lembergi Motorkerékpárgyár (LMZ) büszkeségét. Számtalan jó tulajdonsága közül ki kell emelni a szerény üzemanyag-fogyasztást, mivel használati idejének jó részét szereléssel tölthette gazdája.

Komolyra fordítva a szót, Verhovina valójában egy tájnév. Kósa László – Filep Antal „A magyar nép táji-történeti tagolódása” című alapműben azonban hiába keressük ezt a szócikket, még a „Kárpátalja” címszó alatt sem említik. A Magyar Néprajzi Lexikon sem ír róla. Ha alaposabban tájékozódunk, akkor sem tudunk pontos választ találni Verhovina fekvésére, kiterjedésére, határaira, mert koronként és alkalmanként meglehetősen tágan és rugalmasan alkalmazzák ezt az elnevezést.

Kiss Lajos „Földrajzi nevek etimológiai szótára” viszont megmagyarázza e név eredetét, mely a rövidítések feloldásával: ’Verhovina, hegyvidék Kárpát-Ukrajnában (SZU) az Északkeleti-Kárpátok belső oldalán.’ Első említése »[1657: verchovinára (…) „processus superior Verchoviensis”]«. (…) „Az ukrán Верховина (tulajdonképpen ’felföld, hegyes vidék’) átvétele.” (Megjegyzendő, hogy a könyv írásakor még létezett a „SZU”, vagyis a Szovjetunió, Kárpát-Ukrajna helyett pedig manapság bátran lehet használni a Kárpátalja nevet. Az is bizonyosnak tűnik, hogy a vidéket lakó ruszinok nem a hegyeken messze túl lakó „ukrán testvéreiket” kérdezték meg arról, hogy miképpen nevezzék szülőföldjüket, hanem nyilvánvalóan maguk adtak neki nevet!)


A magyar közigazgatás idején Ung, Bereg és Máramaros vármegyék rutének lakta hegyes vidékét nevezték Verhovinának. A járások (avagy főszolgabírói kerületek) nevei között is előfordult a „Felvidéki járás”, melyet Verhovinai járásként is említenek. Példák erre Mizser Lajos „Máramaros megyei tájnevek Pesty Frigyes Helynévtárából” című írásában »Verchovina (…) Ripinye: “Máramaros Megye Nagy ágvizi föszbirói kerület Verchovina vidék”. Ugyanezt közli Lopusnya és Úrmező leírója. A Dolhai járásból: Kerecke: „Később pedig nagyobb részt Verchovinából ide jöttek és letelepedtek sokan”. Róka-mező: „...határos a’ Verchovinai kerülettel”. Verchovina — Felvidék: Tyuska: „Ezen helység Máramoros Vármegye Ökörmezői Járás Hidegpataki alszolga birosághoz tartozik, közös elnevezésen a Verchovinán, — vagy is magyarul felvidék fekszik...” Így említi még Lyáhovec, Ricska és Szolyma lejegyzője. Verchovina — Hegyvidék: Óholyátin: „Ó Holyátin községbül ezen terület a Nagy ág vízen Verchovina — hegy vidék név alatt ösmeretes”. Ugyanígy adja meg Toronya lejegyzője is.« Az utolsó példánál megállva, érdekes, hogy az Óbuda-Hegyvidékiek Egyesületének székháza a Toronya utcában van, mely község a Verhovinán fekszik, és ez a vidék hasonlóságot mutat a „mi hegyvidékünkkel” – legalábbis névtanilag.

Bonkáló Sándor „A rutének” című alapvető művében a ruszin törzseket – akik a halics-volhiniai fejedelemség területéről vándoroltak mai szállásterületükre – két főcsoportra osztja. „Az Alföld közelében, a síkföldön és a Kárpátok alacsony nyúlványain vannak a völgy-, illetve síklakók, míg a Kárpátok gerince közelében, a hegyvidéken a hegylakók”, saját nyelvükön a dolisnyánok, ill. a verhovinaiak. „A verhovinaiak három népcsoportra oszlanak. Egymástól eléggé élesen eltérők és könnyen elválaszthatók: a huculok, a bojkók és a lemkók.” A bojkókról ezt írja: „a (…) Szopurka folyótól a Laborc folyóig elterülő hegyvidéken (Verhovinán) élnek…”.

A mai ukrajnai szóhasználatban Verhovina a huculok és bojkók lakta területet is jelent, a Kárpátok belső és külső oldalán egyaránt.

E tájnevet őrzi néhány településnév is, pl. Verhovinabisztra az Uzsoki-hágó közelében, mely a névmagyarítás során a Határszög nevet kapta. Verhovina néven található egy település Gácsországban (más néven Galíciában) is, mely a hasonnevű járás székhelye, a Kárpátok külső hegyvonulatai közt. Ez szintén újabb keletű mesterséges név, mert a város és az erről nevezett járás eredeti neve: Żabie.

Érdekességként meg kell említeni, hogy 1918 decemberében, az Amerikában nagy számban élő, Kárpátaljáról kivándorolt ruszinok körében, a Kárpátalja jövőjével foglalkozó „népszavazás” során néhányan úgy nyilatkoztak, hogy (az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását követően) egy Verhovina Köztársaság nevű független államban kell egyesíteni Kárpátalját, valamint a ruszinok lakta vidékeket. Forrás: Zieba, Andrzej: Poland and Political Life in Carpatho-Rus and among Carpatho-Rusyns in Emigration in North America: 1918-1939, http://www.lemko.org/lih/zieba.html.

„Budapest teljes utcanévlexikona” szerint 1932-ben kapta ezt a nevet az utca. A mű magyarázata szerint „Verhovina: hegyvidék a történelmi Magyarországon, az Északkeleti-Kárpátok belső oldalán. Központja: Alsóverecke. (Ma Ukrajna: Nyizsnyije Vorota).”

Verhovina a szépirodalmi művekben is feltűnik. Mikszáth Kálmán e vidék országgyűlési képviselője volt, így járt e tájon, mely néhány írásának ihletője volt. „Farkas a Verhovinán” című elbeszélésének címe is erre utal. Érdemes elolvasni ezt az írást, mert érzékletes leírást ad a Talabor forrásvidékén fekvő kamionkai völgyről és a környék népeiről, a szelíd nézésű orosz leányzókról és a tüzes szemű oláh fátákról, valamint a „verhovinai királyról”. Ld.: http://www.mek.iif.hu

Jókai Mór „A barátfalvi lévita” című művében a nagy mesélő a Bükk rengetegében rejtőző lévita elérhetetlenségét a Verhovina messzeségéhez hasonlítja. Ld.: http://mek.oszk.hu

A Verhovina népét a 19. század végére a nagybirtokrendszer, a kíméletlen uzsora és a spirituszból vegyített pálinka együttes hatása mély nyomorba döntötte. Darányi Ignác földművelésügyi miniszter felkérésre az ír származású Egán Ede által megkezdett „Hegyvidéki akció” volt hivatott a gazdálkodás és a kereskedelem fejlesztésével a nyomor enyhítésére és a főként Amerikába irányuló tömeges kivándorlás megállítására. A kezdeti sikerek olyannyira sértették a korábbi nyomorúságos helyzet haszonélvezőit, hogy Egánt 1901. szeptember 20-án Szerednye határában meggyilkoltatták.

Az első világháborút követően a magát demokratikus jóléti álladalomnak hirdető Csehszlovákia Kárpátalját, és különösen a Verhovinát saját belső gyarmatának tekintette. Fábry Zoltán felvidéki baloldali író „Az éhség legendája” című, 1932-ben megjelent döbbenetes tudósításában számolt be a verhovinai nyomorról. A Nemzetközi Munkássegély küldöttségének kísérőjeként hívta fel a figyelmet arra a „jólétre” és „demokráciára”, melyet e gyarmati helyzet eredményezett. Baloldali beállítottsága miatt azt a kommunizmust vélte alkalmas megoldásnak, melynek maga is szenvedő alanya és bírálója lett ennek tényleges „beköszönte” után.

A Szovjetunió és az örökébe lépő Ukrajna sem akar(t) és tud(ott) segíteni e tájon és lakóin. A jelenlegi bizonytalan politikai és gazdasági helyzet kedvező táptalaja azoknak az ukrán „népnemzeti” mozgalmaknak, melyek ellenséget látnak ruszinban és magyarban egyaránt. Ennek egyik kézzelfogható verhovinai példája a Vereckei-hágón álló befejezetlen, és csonkán is meggyalázott honfoglalási emlékmű, mely Matl Péter szobrászművész tervei alapján épült volna.

A hágón a csonka emlékművön kívül más látnivaló is van. Az avatott szem ma is felfedezheti a második világháború idején kiépített Szent László-állás árokrendszerének maradványait, a hágó alatti falvak határában pedig az Árpád-vonal erődelemeit. Felsőgereben mellett ma is bejárható az a több száz méteres, szétágazó alagútrendszer, mely a hágóról levezető út védelmére épített tüzelőállásokat kötötte össze a föld alatt.

 
A két háború közötti időszak egyik jeles kárpátaljai költőjének versével zárjuk az utcanevet bemutató írást.
(-n -s)

Egykori erdei vasút a hucul havasokban
Forr.: www.iabsi.com
 
Az Ozeranka völgye, előtérben egy szénatároló abara, háttérben a Kamionka alázs György felvétele

Egán Ede emlékműve a merénylet színhelyén
Török Dénes felvétele

Matl Péter szobrászművész honfoglalási emlékművének kismintája Török Dénes felvétele

Vereckei-hágó, a félbehagyatott és megrongált honfoglalási emlékmű - Balázs György felvétele
 
Felsőgereben, a földalatti fedezékrendszer páncélajtaja
Balázs György felvétele
 
Felsőgereben, a földalatti fedezékrendszer belső terme a vízelvezető csatornával Balázs György felvétele

Sáfáry László

Verhovina

Vaszil gazda a Verhovinán,

egy félhold földje is van talán,

kukoricát vetett belé,

és ha istenke is úgy akarja,

puliszka télre bőven lesz az asztalán.

Az istenkének segítni kell,

mert néha bántanak a hegyek.

Az erdőszéli kalyibában kint lármáz éjszakánkint

Vaszil és a három nagyobbik gyerek.

Ó furcsa szörnyű éjszaka!

Puliszkás álmot küldtek a hegyek.

Ó furcsa szörnyű éjszaka!

A kukoricán átgázolt egy vaddisznósereg.

Forr.: S. Benedek András szerk. „Itt élned halnod kell…”