Rosner Kocsma

ROSNER KOCSMA Aki jól bírta a gyaloglást, az leszállva a Bécsi úti villamosról meg sem állt a Táborhegy tetejéig, hogy ott fújja ki magát és szellőztesse át a tüdejét. Ezek itt tértek be a Rosner kocsmába, az Erdőalja út 15 sz. alá. Rosnerék családja nem sorolható a „régi” óbudai családok közé, jelenlétük mégis meghatározó az akkor még erősen lakatlan, csak kirándulóhelyként számontartott óbudai hegyvidéken.
A család eredetileg budajenői német család volt. Az édesapa, Rosner András innen költözött Budára és nyitotta meg vendéglőjét az akkori Horváth utcában (ma Fazekas utca). Andrásnak négy gyermeke volt, három fiú és egy lány. A két idősebb fiú közös vállalkozásban kívánta megalapozni felnőtt életét. Felmérve a lehetőségeket a Táborhegyen telepedtek le, és Rosner János itt nyitotta meg kocsmáját, míg öccse, Antal szatócsboltot nyitott.
Ez a kocsma is főleg nyáron volt látogatott, amikor csapatostul tértek be a városi kirándulók egy kis felüdülésre, hűsítőre. A kirándulók az árnyas fák alá rakott asztalok köré telepedtek. A telek teraszosan volt kiképezve, egy-egy terasz közepén falazott kőlábakra helyezett falapok voltak az asztalok, amelyeket ősszel levettek, és az időjárás viszontagságaitól fedett raktárban tároltak. Tavasszal azután frissen festve kerültek vissza a helyükre. Köréjük kerültek a székek, padok, amelyek nagy része tulipános, faragott fapad volt. Sajnos mára már mutatóba sem maradt belőlük. Ebben a szép, árnyas kertben 100-150 vendég fért el.
A kocsmában általában csak hideg ennivalót szolgáltak fel, meleg ételt csak akkor főztek, ha ezt külön megrendelték. Rokoni kapcsolatok révén időnként a Ganz gyárból jött fel egy társaság, akik részére pacalpörkölt vacsorát készítettek.
Ilyenkor nagy ulticsatákat is vívtak. Volt a hegyen egy mezőőr-vadász társaság, akik maguk hozták a vadhúst, nyulat, fácánt, ami akkoriban még bőven tanyázott a budai hegyekben, és a kocsmárosné főzte meg nekik.
Saját szőlőjük soha nem volt Rosneréknek, a bort – fehéret és vöröset egyaránt – vidékről hozták. Hogy honnan, arra a kocsmáros Rosner János fia már nem emlékezett. De arra igen, hogy a rövid italokat a Nagyszombat utcai Amfiteátrum közelében levő nagykereskedésből vásárolták. Sört a Dreher sörgyárból vettek. A fiú gyerekkori élménye volt a hatalmas söröshordókkal megrakott szekér, amelyet hat muraközi „sörősló” húzott a Máramaros út felől a kocsmáig.
A II. világháború vége felé fellélegzett a család, hogy szerencsésen, ép bőrrel megúszták a vérzivatart. Örömük korai volt. Egy napon megjelentek az orosz katonák a hegyen és „malenkij robot”-ra begyűjtötték a környék férfiait, köztük Rosner Jánost is. A mese, amivel a férfiakat elcsalták az volt, hogy kocsijukat segítsék kiemelni, mert elakadtak a hóban. Menekvés nem volt, vitték őket tovább Oroszország felé.
Rosner János Szegedig jutott el, ott a táborban elkapta a tífuszt és már többé nem tért vissza szeretteihez, meghalt. Az üzletet felesége vezette tovább, egyedül, nehéz körülmények között. Nem sokáig: 1950-ben itt is megjelent három férfi sötét öltönyben és a vendéglőben tartózkodó embereket hazaküldték, az üzletet bezárták...

Gálosfai Jenőné

(Részlet a szerző "Kockás abrosz, jó kadarka" c. könyvéből)