Adventi koszorút készítünk

Közben a kisebb gyermekek képeket színezgethetnek.  
December 2. szombat 16:00.
az Óhegy Klubházban.

Adventi napok a karácsony ünnepe előtti negyedik vasárnap kezdődnek. A keresztény hagyomány szerint ádvent az Úr eljövetelét megelőző négyhetes várakozás időszaka. A várakozás szimbóluma a gyertyákkal díszített adventi koszorú, melynek története egészen az 1800-as évek elejére nyúlik vissza.
Egy hamburgi lelkész otthonába egy hatalmas fenyőkoszorút erősített a mennyezetre, melyen 24 gyertya volt, minden adventi napra egy-egy. Később csak négy gyertyát helyeztek el a koszorún. Most mi is ezt a hagyományt követjük. A szalmából készült koszorúalapot örökzöld ágakkal borítjuk, majd a hagyomány szerint arra három lila, és egy rózsaszín gyertyát rögzítünk. A gyertyák között a koszorút tetszés szerint szalagokkal, termésekkel (makk, toboz, nyerslevelek, stb.) díszíthetjük.
Amíg a nagyobb gyermekek a szüleikkel, nagyszüleikkel a koszorúkat készítik, addig a kisebbek a várakozás ünnepéhez kötődő képeket színezhetnek. Ha a koszorúk elkészültek, másnap, ádvent első vasárnapján (december 3-án), otthonunkban már az első gyertyát meg is gyújthatjuk, majd minden héten eggyel többet. A résztvevők létszáma korlátozott, ezért kérjük, hogy mindenki előzetesen regisztráljon az egyesulet@ohegy.hu e-mail címen. 

A belépés ingyenes, a kellékek ára koszorúnként 3000.- Ft. 
Szeretettel várjuk felnőttek és gyermekek jelentkezését!